Story with Taylor Lautner

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, és remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog. Ha elolvastátok, akkor lécci írjatok véleményt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok. Jó olvasást.:)

Puszi,

B.

- Szóval mit szeretnél csinálni? – kérdezte Chace mosolyogva, miután elmentek a többiek.

- Nem tudom. Szeretnék körülnézni egy kicsit, hogy mi van itt a környéken. Annyira nem szeretnék messzire menni.

- Rendben.

- De előbb át szeretnék öltözni. Ha nem gond.

- Addig lent megvárlak.

- Feljöhetsz. Ha gondolod. Ne ácsorogj itt lent. Ki tudja, hogy meddig tart mire elkészülök. – mondtam nevetve, és elhúztam a liftig.

- Remélem nem sokáig. – válaszolt mosolyogva.

Beszálltunk az üres liftbe. Néma csend volt, már-már kínos. Az egyik emeleten beszállt a liftbe 1 fiatal pár. Teljesen egymásra voltak gerjedve. Vadul csókolták egymást a liftbe. A srác nem zavartatta magát, benyúlt a lány szoknyája alá, és a fenekét markolászta. Chace – el összemosolyogtunk szemöldökráncolva. Alig tudtuk visszafogni a nevetést.

Mikor megérkeztünk a mi emeletünkre, és kiszálltunk a liftből, hangos nevetésben törtünk ki.

- Már azt vártam, hogy mikor fognak levetkőzni. – mondtam nevetve.

- Szerinted feltűnt nekik, hogy ott állunk?

- Nem tudom. De láttad a srácot? Enyhén szólva, kicsit be voltak indulva.

- Kicsit irigylem őket. – mondta mosolyogva, Erre már nem igazán tudtam mit válaszolni, csak mosolyogtam.

- Sietek. – mondtam, mikor beértünk a szobába. Chace addig kényelembe helyezte magát a kanapén.

Ott álltam a szekrény előtt, és gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. A magas sarkúm mindenféleképpen le fogom váltani.

Végül egy szürke nadrágnál, és egy sötétkék felsőnél maradtam. Plusz egy barna cipő, barna kabáttal.

- Kész is vagyok.

- Gyors voltál. – pattant fel a kanapéról, és megigazította piros, kockás ingét, ami mellesleg nagyon jól állt neki.

- Próbáltam nem sokat a szekrény előtt áldigálni. – közben már a folyosón sétáltunk, ismét a lift felé.

- Miért? Olyan sokáig tart elkészülnöd? – kérdezte, mikor már a liftben voltunk.

- Nem. Vagyis nem tudom. Szerintem átlagos. Vagy nem. Nem tudom, nem mondom azt, hogy pikk pakk kész vagyok, eltöltök egy kis időt azzal, mire kiválasztom, hogy mit vegyek fel, de …. Ahh… hagyjuk. – Nem mondott semmit, csak nevetett.

Majdnem a legfelső emeleten lakunk Taylorral, így eltelik egy kis időbe, mire leérünk a földszintre.

Mikor kiértünk a hotel elé, rögtön fogtunk egy taxit.

Egy sétányra mentünk, ami állítólag nagyon szép. Tele fákkal, kis bódékkal, és padokkal. Ez az egész egy gigantikusan nagy szökőkút körül volt. Nagyon szép volt.

- Este a legszebb ez a hely. – mondta Chace, mikor látta, hogy mennyire tetszik ez a hely.

- Gondolom. Mindig idehozod a csajokat, hogy lenyűgözd őket? – kérdeztem mosolyogva, mire ő csak nagyot sóhajtott a távolba, és mosolygott.

- Nem mindig.

Leültünk egy padra, és ott folytatattuk tovább a beszélgetést.

- Taylorral most találkoztatok a forgatáson?

- Nem, már előtte is ismertük egymást. Régi barátok vagyunk, csak nem igazán beszéltünk mostanában. Ez a film újra összehozott bennünket.

- Értem. És a többiek?

- Ed-et én ismerem régebbről, de a többiek nem. Charles meg nem ismert senkit, mikor elkezdtük a filmet.

- Áh, az a legrosszabb.

- Nem olyan rossz. Szerintem elég könnyen lehet barátokat szerezni a forgatás során. Végtére is, egész nap együtt vagyunk, együtt dolgozunk, valamikor forgatás után még gyakoroljuk a szöveget, összejövünk esténként iszogatni, hasonlók.

- Mondjuk igen, tényleg.

- Amúgy, miért jöttél el Magyarországról?

- Hát, több oka is van. Egyrészt mert kicsit önállóbb akartam lenni. Szüleimmel éltem, és még 22 évesen is azt érzem, hogy én vagyok a kicsi lányuk, akit mindentől meg akarnak óvni, és…

- Igen, tudom, hogy érted.

- Így Londonba költöztem.

- Miért pont London?

- Ott él a nővérem.

- Értem. Akkor nem vagy egyedül.

- Nem. Szerencsére. Azért annyira nem akartam önállósulni. Egyedül, egy idegen városban. Nem is tudom… Elején biztos nagyon egyedül éreztem volna magam. Bocsi, nővérem hív.

- Szia Nikki. Mi az?

- Semmi, csak nem hívtál tegnap, azt hittem, hogy már valami gond van.

- Bocsi, elfelejtettem. De megérkeztem. – értesítettem utólag.

- Köszi, pont időben szóltál.

- Jólvan na.

- És könnyen megtaláltál mindent?

- Igen, mondjuk. A reptéren bóklásztam egy ideig, de amúgy minden rendben volt.

- Mondtam, hogy túlreagálod az egészet.

- Nem reagáltam túl. Simán eltévedhettem volna. Figyelj, most nem igazán tudok beszélni.

- Taylor?

- Nem. Valaki mással vagyok.

- Kivel? Hogy tudtál 1 nap alatt bepasizni?

- Nem pasiztam be. – mikor ezt kimondtam rögtön Chace-re néztem, de ő csak nevetett. – Na jól van. Majd hívlak.

- Rendben.

- Szia.

- Szeretlek.

- Én is. Szia.

- Bocsi.

- Semmi gond. Ennyire aggódik érted?

- Igen. Néha már túlságosan is. Nem iszunk egy kávét?

- De, persze.

Felálltunk, és kerestünk egy kávés bódét, vagy, hogy hívják ezt?

- Hagyd, majd én fizetek.

- Nem. A taxit is te fizetted. Mind a 2x. Ezt most én fizetem.

- Nem fizetheted te.

- Na és miért nem? – gyorsan odaadtam a pénzt az eladónak, és elvettem a kávékat.

- Jól van. Ezt megjegyeztem. – sértődött meg Chace.

- Ne csináld már. – mondtam nevetve, és megfogtam a vállát. Mire rögtön más arcot vágott. Durcás arckifejezésből átment gyengéddé, és újra hatalmába kerített kék szeme. Gyorsan elvettem a kezem a válláról, távolabb léptem tőle, és tovább mentem, vissza a pad felé.

…

- Majd meghívlak valamire.

- Miért is?

- Mert te fizetted a kávét.

- Ajj rendben. Gondolom, úgysem hagyod annyiban.

- Nem hát.

(Időközben leültünk a padra.)

- na és, te hogy bírod a rajongókat?

- Jól. – mondta nevetve. – most erre mit mondjak? Szeretem őket.

- Összejönnél egy rajongóddal?

- Nem tudom. Nem hiszem. Nem tudnám, hogy azért van-e velem, mert engem szeret, vagy azért, mert az általam eljátszott karakterbe zúgott bele.

- De ha már egy idő után vele vagy, akkor nyílván nem a karakteredbe fog belezúgni.

- Lehet. De előtte? Fura lenne. Maradjunk ebben.

- Most van barátnőd? – féltem rákérdezni, nem szeretném, hogy azt higgye, hogy ki szeretnék vele kezdeni. Még ha tetszik is, mert nem tagadom, tényleg tetszik, nem hiszem, hogy meg tudnám ezt tenni Taylorral. És szerintem ő sem.

- Nincs most senkim. Bevallom, először nem igazán örültem annak, hogy együtt töltjük a napot, mert… tetszel. De gondolom ezt már te is tudod. Nem szeretnék abba a hibába beleesni, hogy egy barátom barátnőjébe zúgok bele. Nem lenne helyes. Irigylem Taylor-t, hogy ilyen barátnője van…

- Nem igazán tudom, hogy most erre mit mondjak. – nem akartam megmondani neki, hogy „amúgy te is tetszel nekem”, mert, mert nem.

- Nem kell semmit. – válaszolt mosolyogva, és kicsit letörten. – Megyünk?

- Mehetünk.

A hazafele út csöndesen telt. Néha szóltunk egymáshoz pár szót, de semmi különös.

Körülbelül 6ra értünk vissza a hotelbe.

- Elkísérlek az ajtóig.

- Köszi.

Lassan lépkedtünk az ajtó felé. Nem szeretnék még elválni tőle, jól éreztem magam.

- Jól éreztem magam ma veled. – mondtam az ajtó előtt állva, ő pedig szemben volt velem.

- Én is. Majd megismételhetnénk.

- Oké. – összemosolyogtunk. Egyikünk sem köszönt el a másiktól, csak egymást néztük. – a lábam magától megindult, és lépett felé egyet, pedig tudtam, hogy nem kéne. Önálló életet élt. Chace is abban a pillanatban lépett felém egyet, így már teljesen közel voltunk egymáshoz. Még mindig egymás szemébe néztünk. Hirtelen észbekaptam, hogy „úristen, mit csinálok?” Elléptem Chacetől. – Majd este találkozunk. Gondolom.

- Rendben. – köszörülte meg a torkát, és ő is visszább lépett. – Szia. – köszönt el elhalt hangon, és elment.

Becsuktam az ajtót, és neki dőltem. Szépen lassan lecsúsztam a földre, és gondolkoztam.

Miért csináltam ezt? De végülis nem csináltam semmit. Mi van, ha egyszer nem tudunk magunkon uralkodni, és megtörténik az, aminek nem kéne? De én szeretem Taylort. Tiszta szívemből. Sosem tudnám ezt megtenni vele. De akkor mitől van ez az érzés??

Ezernyi kérdést tettem fel magamban, amikre nem találtam választ…