Story with Taylor Lautner

Sziasztok
Meghoztam a beígért extra extra hosszú részt.:) remélem tetszeni fog nektek. Légyszi írjatok hozzászólást.
Sok puszi,
B.




AZ ESKÜVŐ

- Will hol van?
- Már elment. Hiszen nem láthat az esküvő előtt.
- Akkor nem is lett volna szabad tegnap sem látnia.
- Nem baj. Ez a pár óra is elég lesz nélküle. – aj, úgy irigylem Nikkit. Megházasodik, boldog lesz a férjével. Még talán gyerekeik is lesznek. Mi lehet ennél jobb? Jaj, csak el ne bőgjem magam az esküvőn. – Kinyitnád kérlek az ajtót? Kopogtak.
- Mi? Dehogy. Én nem hallottam semmit. De, ahogy akarod.


- Luke? Hát te mit keresel itt? – kapott egy nagy, nagy ölelést. Már régóta nem találkoztunk.
- Szia B. Már rég láttalak. Jól nézel ki.
- Most keltem. De köszi. – nevettem, és szóltam Nikkinek, hogy Luke az. – Na és? Mi járatban?
- Megkértem Luke-t, hogy segítsen. Ő fog minket elvinni.
- Állok szolgálatotokra. – hajolt meg, mint egy inas, parancsra várva.
- Ó, de rendes tőled. És mikor szeretnél indulni?
- Hát, hamarosan, még összepakolok, és mehetünk is.
- Rendben, akkor én is felöltözöm
- Akkor, én itt várok. Vagy eszem.


Próbáltam sietni, hogy Nikki esküvője napján ne rám keljen várni.

- Na, én elkészültem
- Én is.
- Rendben, akkor mehetünk. Mindent eltettetek? Ruha? Pipere cuccok, meg ilyesmi…? – kérdezősködött Luke, mert nem akart 2x fordulni.
- Minden. Mehetünk.

Nikki épp az ajtót akarta becsukni, és nagy levegőt vett.

- El tudod hinni, hogy mikor következőnek belépsz ezen az ajtón, akkor már férjes asszony leszel? – karoltam át nővéremet, akin egy kis rémültséget véltem felfedezni. – Izgulsz?
- Egy kicsit.
- Nem kell. Nyugi. – szorosan megöleltem, és bezártuk az ajtót.




Mikor odaértünk, és kiszálltam a kocsiból, leesett az állam.

- Ez gyönyörű. Hihetetlen. Hogy tudtátok ezt a helyet megszerezni?
- Hát, nem könnyen.

Nikki, már ismerte a járást. Rögtön bementünk oda, ahol Nikki készülődhetett. Szegény Luke-ra maradt a cipekedés.

- Köszi Luke, hogy segítesz.
- Ugyan, nincs mit. Nem is zavarok tovább. Az esküvőn találkozunk.

Oda ment Nikkihez, és súgott valamit a fülébe, utána adott neki egy puszit, és elment.

- Ez meg mi volt? Mit mondott?
- Semmit. Csak sok sikert kívánt.
- Na. Mit segítsek?
- Még semmit. Nézz körül nyugodtan. Megleszek.
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben.

Akkor hát elindultam felfedezőútra. Elképesztő ez a kápolna. Gyönyörű.

- Anyu? Apu? Sziasztok. Mit csináltok itt ilyen korán?
- Anyád elakart jönni előbb, hogy segítsen a nővérednek.
- Ott van hátul a szobában.
- Köszi, kicsim.
- Te nem mész apu?
- Nem, nem igazán szeretem ezeket az érzelgős perceket.
- Félsz, hogy meglátunk sírni?
- Dehogy. Én nem sírok.
- Persze, apu. – megöleltem, és leültünk egy padra.
- Na jó. Talán egy-két könnycsepp. De az nem sírás.
- Nem. Határozottan nem sírás. – csak mosolyogtam apum. Nem tudom miért lenne baj, ha sír egy kicsit, vagyis bocsánat, megkönnyezi a lánya esküvőjét.
- És kicsim. Neked mik a terveid a jövőre nézve? Taylor, meg te?
- Hát, nem hiszem, hogy a közel jövőben férjhez fogok menni. Szerintem a házasság nem nekem való. Valahogy nem tudom elképzelni azt, hogy ott állok az oltárnál, és … és valakinek a felesége leszek. – Valakinek… Mikor ezt kimondtam, kicsit elgondolkodtam Talán Taylor lesz az a valaki? Ő mit gondol a házasságról? Egyáltalán lesz együtt közös jövőnk? Úgyértem, hosszabb távra. Hát, nem is tudom, de biztos, hogy nem lesz egyszerű….
- Most még ezt gondolod. A házasság nem neked való, stb. Tudod kicsim, mielőtt megismertem anyátokat, nem gondoltam, hogy valaha is lesz feleségem. Éltem az életem. Amikor először találkoztam vele, sosem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. 1 év után, rájöttem, hogy Ő az igazi. Bár az esküvő előtti héten voltak kétségeim efelől, teljesen meg voltam rémülve. Nincs több kaland, nincs több buli. És akkor megláttam, hogy felém sétál… gyönyörű volt. Abban a pillanatban elillant a félelmem. És nézd meg… Még mindig együtt vagyunk. És boldogok vagyunk. – Meghatódtam, mikor apu ezt elmesélte nekem. Már majdhogy nem elsírtam magam. – Figyeld meg kicsim. Hamarabb eljön ez a pillanat mint gondolnád. És akkor, akkor már nem fogod ezt gondolni, hogy a házasság nem neked való.
- Úgy legyen. – Megöleltem aput, és adtam neki, egy nagy puszit.
- Na. Nézd csak. – mutatott az ajtó felé, és ott állt Ő. Taylor.
- Nem gond, ha…?
- Nem, menj csak.




- Taylor. Szia. Mit csinálsz itt ilyen korán?
- Menjek el? – már fordult meg, hogy visszamegy, de persze nem gondolta komolyan. Megfogtam a kezét, hogy nehogy elmenjen, és mosolyogva visszafordult.
- Nehogy elmenj. De, mit keresel itt? Nem hiszem, hogy túl sokat tudnánk együtt lenni az esküvő előtt…
- Nem baj. Nem is miattad jöttem. – kivillantotta fehér fogsorát, és csak figyelt, hogy erre mit reagálok.
- Hogy mi? Na szép. Szép.
- Will hívott el, hogy segítsek neki.
- Oh, hogy ti ilyen jóban lettetek..

Megfogtam a kezét, és elindultam, hogy menjünk egy kicsit sétálni.

- És, nővéred, hogy bírja, az esküvői stresszt?
- Jól. Jól. Meglepően jól viseli. Alig látszik rajta valami izgatottság. Én szerintem, már rég megőrültem volna.
- Miért?
- Nem is tudom, csak…- na, témánál vagyunk…
- Bess?? Tudnál jönni? – szólt anyu. Épp jókor.
- Ne haragudj. Mennem kell.
- Igen. Nekem is. Majd, később találkozunk.
- Rendben. – egy búcsú csók után, odasiettem anyuhoz.
- Köszi anyu. Pont jókor.
- Azt hiszem nem értelek édesem.

Bementem a szobába. Nikki már ki volt festve, és a haja is meg volt csinálva.

- Nikkiii. Elképesztőn nézel ki.
- Köszönöm.
- De, nincs még túl korán?
- Nincs, már csak 1 órám van.
- 1 óra? Úristen.

Gyorsan elkezdtem készülődni. Megcsináltam a sminkem, bár nem kellett vele sokat foglalkozni. Nem vittem túlzásba. Inkább a hajam elkészítése tartott a legtovább. Fel lett fogva, de nem egyszerűen. Ilyen össze vissza ment mindenfele, és nagyon jó lett. Röpke fél óra alatt el is készültem.

- B. Segítenél felöltözni?
- Persze. Megyek.
- De jól nézel ki hugi.
- Köszönöm. – körbeforogtam, hogy minden irányból jól lehessen látni. – De nálad nem jobban. Gyönyörű vagy.
- Köszi. Na.. Gyere, segíts belebújni… - Nem is tudtam, hogy ilyen nehéz felvenni egy esküvői ruhát.
- Kész. Nézd meg magad.
- Imádom ezt a ruhát.
- Igen, nagyon jól áll neked.

Nikki nagyot sóhajtva eljött a tükör elől.

- Nem tudom. Nem tudom, hogy menni fog-e.
- Már miért ne menne? Szereted őt nem?
- Igen.
- Boldog vagy vele nem?
- De.
- Akkor? Ne izgulj Nikki. Ez csak a szokásos esküvői izgalom.
- Nem. Ez nem olyan.
- Úgy érzem, hogy hibát követek el. Tudod. Egyik nap találkoztam Dan-nel.
- Dannel? A Volt barátoddal?
- Igen. Összefutottam vele egyik nap a kávézóban. Nagyon jól elbeszélgettünk, és… és rájöttem, hogy mostmár Willhez tartozom. Nem lesz több első randim. Az izgalmak, az első csók…
- Nem. Tényleg nem lesznek. De lesznek sokkal, de sokkal jobb első dolgaid. Az első, közös házatok. Az első karácsonyotok házasként. Az első évforduló. És a gyerek. A kisbabákról ne is beszéljünk. Imádod a gyerekeket, és mindig is szerettél volna. Most itt a lehetőség Nikki. Rajtad áll. De a legfontosabb az, hogy boldog legyél. És tudom, hogy ti ketten nagyon, de nagyon szeretitek egymást. Egymásnak vagytok teremtve.
- Köszi hugi. Szeretlek.
- Én is téged. – Sokáig öleltük egymást, de megzavartak.

Valaki kopogott az ajtón, és apa lépett be.

- Bejöhetek?
- Persze apu, gyere. Pont jókor. Már minden kész van.
- Remek. Akkor még van egy kis időm beszélni a nővéreddel.
- Magatokra hagylak titeket.

Míg kint várakoztam, néztem, ahogy szépen lassan megtelik a kápolna. Nagyon sokan eljöttek. Egy tíz perc után apu kijött.

Bementem, és Nikki törölgette az arcát.

- Na. Készen állsz?
- Készen. Köszönök mindent. Amit mondtál, meg, hogy itt vagy velem.
- Ez csak természetes. Na, lássuk azt az esküvőt. :)


Apu kint várta Nikkit, hogy az oltárhoz vezesse. Én előrébb álltam, mert a koszorús lányok előbb szoktak bevonulni.

A Zene megszólalt, és elindultunk. Ritmusra lépkedtünk. Az oltár mellett megláttam Taylort, aki Will mellett állt. Elképesztően jól nézett ki öltönyben. Mosolyogva nézett, és én sem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Ahogy Will –t néztem, eléggé izgatott volt. Nem tudott helyben állni, egy kicsi mozgást mindig végzett. Mikor az összes koszorús lány bevonult. Megszólalt a nászinduló. Mindenki felállt, és Nikkire szegeződött az összes tekintet, és a büszke apuka ott sétált mellette. Mikor az ide értünk, apu adott neki egy puszit, és leült.

Mikor Nikki és Will egymásra néztek, az volt a legjobb pillanat. A szertartás alatt meg tudtam figyelni az emberek reakcióit. Valakin a féltékenységet véltem felfedezni, valakin pedig a meghatottságot. Anyu persze elsírta magát, apu pedig sunyiban törölgette a könnyeit.

Miután a pár kimondta a boldogító igent, megcsókolták egymást. Kivonultak a templom elé, és elkezdődtek a fotózkodások. Miután velem is csináltak pár képet, Taylorral elindultunk egy étterembe, ahova mindenki jönni fog az esküvő után. Nagyon szép volt. Az étteremből nyílt egy hatalmas kert, nagy tóval a közepén. Fákkal, és szép virágokkal körülötte.

Amikor odaértünk az volt az első dolgom, hogy átöltözöm. Felvettem egy fekete ruhát, amiben kicsit jobban éreztem magam, mint a koszorús lány ruhában.

Nem kellett sok idő, és a vendégek is szépen lassan beszállingóztak. Taylort bemutattam pár rokonnak. A Nagymamám tartotta fogva őt, és próbált belőle kihúzni minél több dolgot. Szegényt ott kellett hagynom, mert Nikkinek kellett segítenem.

Ő is átöltözött, egy szép, bordó estélyibe.

- Hogy érzed magas, most így férjes asszonyként?
- Remekül. Nem tudom, hogy mitől féltem. Imádok Will felesége lenni. – ezen csak nevettem, hiszen alig 1 órája házasok. De nem baj. Örülök a boldogságának,
- Na sietek, és kimentem Tay-t a nagyi kezei közül.
- Siess, mielőtt túl messzire menne. – mindketten ismertük a nagyit. Néha túlzásba tudja vinni a dolgokat. Még a végén szexuális felvilágosítást fog tartani, amit nekem még a mai napig elmond.



- Szia Mama. Bocsánat, de el kell tőled rabolnom Taylort. – Tay szomorú fejet vágott.
- Rendben. Innen folytatjuk. – O-o.
- Feltétlen asszonyom. – Taylor udvariasan elköszönt, és eljött velem.
- Megmentettelek. – mondtam büszkén.
- Nem kellett volna. Nagyon rendes asszony. Néha kicsit félre érti a dolgokat, de aranyos. Látszik, hogy nagyon szeret téged.
- Tudom, tudom. Én is Őt, de néha túlzásba tudja vinni a kérdezősködést.
- Akkor tudom kire ütöttél. – viccelődött Tay.
- Mi? Én? Nem is kérdezősködök annyit.
- Annyit.
- Na jólvan. Hagyjál. – megsértődve, persze csak színlelve, elmentem Taylortól. Rögtön utánam jött, és megcsókolt.
- Tudod, hogy Szeretlek, ugye?
- Nem is tudom, - Taylor nézett szép, barna szemeivel, és mosolygott. Megint megcsókolt, és utána rám nézett. – Hááát…. – mondtam nevetve, mire most én csókoltam meg őt. Szenvedélyes csók volt, tele érzelmekkel. – Én is téged.



….


Mire végeztünk a vacsorával, már kezdett besötétedni.

Vacsora után volt a házaspár első, közös tánca.

Mindenki őket nézte, ahogy táncoltak a kertben. Már kezdett besötétedni, de nagyon szép volt a világítás. Egy idő után, szépen lassan mindenki csatlakozott hozzájuk.

Taylor felkért táncolni, és én természetesen igent mondtam.

- De előre figyelmeztetlek, hogy borzalmasan táncolok.
- Dehogyis. Mindenki tud táncolni, csak előbb rá kell őt vezetni. Na gyere.

Megfogtam a kezét, és besétáltunk a többiekhez. Kezemet a nyakára tettem, ő pedig a derekamra, és elkezdtünk lassúzni.

- Na. Ez még nekem is megy.
- Na látod.
- De csak amíg rá nem lépek a lábadra. – Tay közelebb húzott magához, és ölelkezve táncoltunk.
- Szeretlek. – suttogta Taylor a fülembe, és kirázott a hideg. (De persze nem az undortól. :) )
- Én is téged. – elvettem fejem a válláról, és megcsókoltam.
- Bocsánat. Táncolunk?
- Persze apu.

Fura volt apuval táncolni, Taylor után.

- A nővéred nagyon szép volt ma.
- Igen. Gyönyörű volt.
- Igen. Mind a ketten anyátokra ütöttetek.
- Köszi. – körbenéztem, és Tay-t kerestem a szememmel. Pont a nagyot kérte fel táncolni, aki örömmel elfogadta.
- Látom Taylort mindenki kedveli.
- Igen. Azt hiszem elég jól be tudott illeszkedni.
- Rendes gyerek. Neked való. – Apu adott egy puszit, és átadott Bennek, aki időközben ott állt mellettünk.
- Nem gond? – kérdezte Ben. Láttam arcán, hogy nem biztos benne, hogy igent fogok mondani.
- Persze.


Bennel nem igazán beszélgettem, valahogy nem találtunk közös témát. Pedig régen mindig nagyon sokat beszélgettünk. Most csak néha találkozott a tekintetünk, és összemosolyogtunk.

Ennyit még sosem táncoltam. Will elkért Ben-től. Így legalább tudtunk beszélgetni. Ma még nem is beszéltem vele.

- Gratulálok.
- Köszönjük. Olyan boldog vagyok. Mikor a pap megkérdezte, hogy elfogd –e társául, akkor nagyon féltem, hogy azt fogja mondani, hogy nem. Kicsi félelmet láttam az arcán.
- Már miért mondta volna azt, hogy nem?
- Nem tudom. Olyan volt az arca, mint aki nem biztos a dolgában…
- Csak izgult. Te is biztos.
- Persze. Na de mesélj. Mi van veled meg Taylorral.
- Mi lenne? Nem fogunk még összeházasodni.
- De szeretnél.
- Nem tudom. Talán. Még.. korai ilyenről beszélni. Várjunk csak… Ugye nem Ő kért meg, hogy kérdezz meg engem.
- Nem, nem. Dehogy. Beszélgettünk ilyesmikről. De neki is ez a véleménye. – Bár örülök annak, hogy még Taylor sem gondol az esküvőre, de most, hogy tudom, hogy ő is úgy van vele mint én, lehet legbelül mégis szerettem volna valamit. Vagy csak, hogy tudjam, hogy ő is hosszabb távra tervez e. – Mi az? Nagyon elgondolkodtál.
- Semmi. Semmi. Csak… Nem tudom, hogy ő mit gondol. Úgy értem, tudom, hogy Szeret, de ő színész. Elfoglalt, és ki tudja, hogy mennyit fogunk találkozni, és hogy hogyan fogjuk ezt bírni. Nem tudom, hogy ő mennyire tervez előre. Benne vagyok a jövőjében?? A jövőn most nem azt értem, hogy 3-4 hónap múlva. Hanem… évekre gondolok.
- Ne izgulj. Van egy olyan érzésem, hogy elég hosszú távra tervez. Mellesleg, mindig csak rólad beszél, és ahogy beszél rólad. Még senkit sem hallottam így beszélni egy lányról. Szeretettel, és tisztelettel szól. Teljesen más az arca, mikor rólad van szó. Szóval én nem aggódnék a te helyedben. Teljesen magadba bolondítottad.
- Köszi Will. – megöleltem. – Örülök, hogy te vagy a nővérem mellett. – Elmentem, és megkerestem Taylort. Útközben Lukeba botlottam. Ő is felkért táncolni, de nemet mondtam. Persze finoman utasítottam vissza. Mondtam neki, hogy még ma feltétlen táncolunk, de el kell intéznem valamit.

Megtaláltam Taylort. Ott állt az egyik széknél, és Nikkivel beszélt.

- Sziasztok.
- Én megyek is. – mondta Nikki, ahogy oda értem.
- Nem kell. Maradj csak.
- Nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. – de mégis elment.


Megfogtam Taylort kezét, és elhúztam a tóhoz. Leültünk a szélére, ami szépen ki volt világítva. Csak mi ketten voltunk ott.

- Mi az?
- Semmi. Csak szerettem volna kettesben lenni. És beszélgetni.
- Igen. Már én is akartam. – mondta Tay, és lesütötte a szemét. Zavarba jött? – tudod, ezen a mai napon sok mindenen gondolkodtam. Rajtunk. Az esküvőn. És a jövőnkön. – örülök, hogy ő hozta fel a témát, mert nekem nem hiszem, hogy ilyen könnyű lett volna elkezdeni. – Remélem tudod, hogy nagyon szeretlek…
- Ahogy én is téged.
- De még mindig bennem van az, hogy mikor elmegyek forgatni, akkor távol leszel tőlem. Azt nem szeretném. Nem szeretném, hogy emiatt romoljon meg a kapcsolatunk. Vagy éppen azért, mert azt írják az újságok, hogy együtt láttak valakivel akkor, amikor éppen nem vagyunk együtt. Néha nagyon távol leszünk egymástól.
- Tudom, de azt beszéltük, hogy sűrűn fogjuk egymást látogatni.
- Tudom. De akkor sem lesz könnyű. Lényeg a lényeg. Nem akarom, hogy ezért legyen vége. Nem most, akár 2-3 hónap múlva. Tovább szeretnék veled lenni. Benned megtaláltam azt a lányt, társat, akire szükségem van. Nem kérem, hogy légy a feleségem…. Még nem. De szeretném, hogy tudd, komolyan gondolom…. – Bekönnyezett a szemem azon, amiket mondott. Mostmár tudom, hogy mit gondol valójában, és ennek nagyon örülök. – És… te miről szerettél volna beszélni?
- Ugyan erről. – közelebb ültem Taylorhoz, és adtam neki egy rövid csókot. Vállára hajtottam a fejem, és csak ültünk.


Nem is tudom, hogy meddig ülhettünk ott, de már teljesen besötétedett.

Felálltunk, és ismét csatlakoztunk a többiekhez. Mindketten meg voltunk könnyebbülve. Szorosan Taylor mellett lépkedtem. Úgy fogtam a karját, mintha bármikor elveszíthetném. Jól esett, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz.

Lassan Nikkiék elbúcsúztak mindenkitől, és elindultak a nászútra.

- Hát ti meg hova tűntetek? Titeket kerestünk.
- Bocsi. Csak a tónál voltunk.
- Mindegy. Most indulunk, csak el akartunk köszönni.
- Jó szórakozást. – Megöleltem Nikkit, és Will-t.

Will Taylorra kacsintott, kezet fogtak, és ölelkeztek.

Most, hogy a házaspár elment, mindenki szétvált. Lassan kiürült a terem, már csak egy páran voltunk. Anyuék is elköszöntek, mondták, hogy holnap délután átjönnek elbúcsúzni.

Mi is elindultunk haza fele.

Mikor beléptünk az ajtón a nagy üresség várt. Taylorral egymásra néztünk. Ugyan arra gondoltunk. Karjaiba kapott, és bevitt a szobába…